Szakemberek

dr. Nuridsány Eszter

dr. Nuridsány Eszter

kognitív viselkedésterapeuta, anya-magzat kapcsolatanalitikus, EMDR practitioner jelölt (szupervízió mellett), bár jelenleg nem alkalmazom: gyermek- és ifjúságpszichiáter

Van, amikor úgy érezzük, nem tudjuk, merre tovább ebben a rohanó, teljesítményorientált világban. Már egészen fiatalon, a gimnáziumi felvételinél éreztem, hogy az emberi lélek működése felé szeretnék fordulni. Azóta is az foglalkoztat, hogyan válunk azzá, akik vagyunk, és miként tudunk változni, ha szükségünk van rá.

A Semmelweis Orvostudományi Egyetem, a szakvizsga és számos továbbképzés jelölték ki szakmai utamat, de a tanulás számomra élethosszig tartó folyamat. Kognitív viselkedésterápiás képzés, egyéni és csoportos önismereti munka, családterápiás képzés, az anya–magzat kapcsolatanalízis, valamint a life- és business coaching mind hozzájárultak ahhoz, hogy minél szélesebb eszköztárral tudjam támogatni a hozzám fordulókat. Szakmai repertoárom része az EMDR terápia is, amely hatékony segítséget nyújt traumák, szorongás és elakadt érzelmi folyamatok feldolgozásában.

Jelenleg az Nemzeti Filmintézet Well‑being koordinátor képzésén veszek részt, amely tovább mélyíti a tudatosságra, jelenlétre és pszichés jóllétre épülő szemléletemet, és újabb eszközökkel gazdagítja a közös munkát.

Munkám során azt tapasztalom, hogy minden lelki nehézség más gyökérből ered: személyiségünk, élettörténetünk és tapasztalataink egyedi módon fonódnak össze. Ezért minden klienssel egyénileg dolgozom, az ő történetéhez, tempójához és szükségleteihez igazodva.

A terápiás kapcsolat számomra olyan, mint bármely mély emberi kapcsolat: alapja a szimpátia, az őszinteség, az empátia, az együttműködés és a bizalom. Célom, hogy a velem szemben ülőt minél jobban megismerjem, és közösen találjuk meg azt az utat, amelyen erősségei felszínre kerülhetnek, és személyre szabott megoldások születhetnek a nehézségeire.

A beszélgetés számomra nem csupán módszer, hanem a kapcsolódás tere: itt térképezzük fel a problémát, itt épül fel az együttműködés, és itt indul el a változás folyamata.

Amivel hozzám fordulhatnak:

Gyermek- és ifjúságpszichiátriai ellátást és diagnosztikát jelenleg szüneteltetem.

Tanulmányok

Ferenczi Borbála

Ferenczi Borbála

Addiktológiai konzultáns, irodalomterapeuta

Ferenczi Borbála vagyok, addiktológiai konzultáns, irodalomterapeuta. Szenvedélybetegekkel és hozzátartozóikkal foglalkozom egyéni konzultáció keretei között. Saját élményű, diplomás

segítőként azoknak a függőségekkel küzdő embereknek és hozzátartozóiknak a jelentkezését várom, akik tartós megoldást szeretnének problémáikra és ebben cselekvően részt kívánnak venni. Hiszek benne, hogy a szenvedélybetegséget elfogadva és kezelve, a saját felelősséget és feladatokat meglátva az érintettek és hozzátartozóik örömteli, teljes életet élhetnek. A felépülés lehetséges! A hozzám fordulókat abban segítem, hogy ezt a lehetőséget meglássák és képesek legyenek élni vele. Szükség esetén megfelelő szakorvosi, rehabilitációs háttérrel rendelkezem.

Amiben segíteni tudok:

Tanulmányok

Módszerek

„A változás nem akkor kezdődik, amikor készen állsz, hanem amikor elindulsz.”

KAPCSOLAT

© 2026 Minden jog fenntartva! | Design by DFNwebdesign.hu